A vállalkozások számára fontos a digitalizáció

A legutóbbi felmérések szerint a magyarországi kis- és középvállalkozások nagy része évek óta nem hajtott végre informatikai fejlesztést, pedig a digitalizáció ma már nagy versenyelőnyt jelent a konkurenciával szemben.

A vállalkozások számára fontos a digitalizáció

Alacsony szintű a hazai digitalizáció

A 2018-as felmérések szerint a hazai vállalkozók nagy része telefont használ az üzleti kapcsolattartás során, majd csak a második helyen van az email alapú kommunikáció, ezt követi a postai úton történő levelezés, végül pedig a személyes kontaktus. Természetesen mindegyiknek megvan a maga előnye, de ma már fontos szem előtt tartani a költséghatékonyságot is. Az online szolgáltatások igénybevétele sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint a hagyományos módszerek.

Sokan még mindig papír alapú számlákat írnak és postáznak minden nap. Pedig ma már nagyon jó elektronikus vagy papír alapú PDF számlákat lehet generálni és e-mailben elküldeni egy pillanat alatt. A költsége nulla forint, és nem kell érte sorba állni a postán és rengeteg papírt felhasználni. Már léteznek olyan megoldások, hogy a vállalkozások teljesen papírmentes működést is bevezethetnének, de valamiért erre sincs túl nagy hajlandóság, mindössze 7-8 százalékos a megvalósítási arány. A felmérésben az is kiderült, hogy céges honlapja csak minden második vállalkozásnak van az országban. Ez a szám meglepő, hiszen ma már alig lehet elképzelni azt, hogy egy vállalkozás ne jelenjen meg az interneten.

Ami szintén meglepő, hogy a megkérdezettek nagyon nagy százaléka nem vette komolyan a GDPR adatvédelmi rendeletet, 46 százalék szerint nem kell ezzel foglalkozni, 19 százalék pedig semmilyen változtatást sem tervez a megfelelés érdekében.

A felmérés összegző tanulsága szerint a hazai vállalkozások túlnyomó része a munkamenet folytonosságára koncentrál, a digitalizációt rossznak tekinti.


Címkék: Kereskedelem, Online szolgáltatások
Dátum: 2019-03-04
Programozás könyv
Hirdetés